¨‘°ºO Követőim Oº°‘¨

2013. július 16., kedd

¨‘°ºO Astor És Rimmel Újdonságok Oº°‘¨

Sziasztok!


Első körben két márka újdonságait mutatnám be nektek!
Tudom, azt ígértem, hogy sűrűn posztolok majd, de pár napot Pesten töltöttem, ugyan is apumnak volt a szülinapja és azt ünnepeltük, készítettük elő. :) Most pedig még picit fáj a torkom még, sikerült huzatot kapnom nyitott ablaknál hajnalban és azzal küszködöm. De már jobban vagyok, és írom, készítem az anyagokat és a bejegyzéseket! :)





Astor Soft Sensation Lipcolor Butter


Intenzív szín. Hihetetlenül kellemes érzés. Ragyogó fény. Szeretné mindezt megadni ajkainak? Nem gond! Az Astor bemutatja az új Soft Sensation Lipcolor Butter ápoló ajakrúzst. A  rúzs intenzív színe és tartóssága, a balzsam hidratálása és az ajakfény ragyogása ötvöződik egyetlen termékben, ráadásul a legkényeztetőbb formában.

Heidi Klum, az Astor művészeti igazgatója és a márka arca, imádja ezt a mindent tudó csodát és így vall róla:  “Végre nem kell választanom a rúzs, a balzsam és a szájfény között – az Astor Soft Sensation Lipcolor Butter ápoló ajakrúzs mindent tud. Egy mozdulattal azonnal szuper-fényes színt ad, ráadásul ápolja a száraz ajkaimat is. Nem is kérhetnék ennél többet.”

Fény és hidratáltság


Ha ragyogó, vaj puha ajkakra vágyik, most könnyedén megkaphatja! A Soft Sensation Lipcolor Butter ápoló rúzs azonnal, látványosan simává és teltté varázsolja az ajkakat. Ez a mély hidratáló ajakvaj nedvesíti, ápolja, megnyugtatja és lágyítja a száraz ajkakat, azonnal kellemes, hidratált érzést kelt Ez a fantasztikus hatás akár öt órán át is kitart.Krémes textúrájával Soft Sensation Lipcolor Butter beleolvad az ajak puha bőrébe, emellett könnyű, nem ragadós, ultra-kényelmes viselet.

Mesés, gazdag színek


Nem kell tovább keresgélnie, ha luxusmegjelenésű ajkakra vágyik!  A Soft Sensation Lipcolor Butter ápoló ajakrúzs vaj pigmentekben gazdag összetétele mély intenzitású színt biztosít. A szuper fényes, ragyogó eredmény igazi luxus érzést kelt!  

A 8 gyönyörű trendi színben kapható Soft Sensation Lipcolor Butter ápoló ajakrúzs a választékos stílus kifejező eszköze.  A divatbemutatók legújabb sminkjei által inspirált, a divat előtt egy lépéssel járó paletta természetes nude, erőteljes pink, vörös szőnyegre való vörös és gyönyörű barna színeket tartalmaz

Egyszerű használat, egyenletes végeredmény

Csücsörítés! Az Astor Soft Sensation Lipcolor Butter ápoló ajakrúzs használata könnyű és egyszerű:

•    a rúzs speciálisan kiképzett hegye precíz felvitelt biztosít.
•    a krémes textúra könnyed mozdulattal azonnal és egyenletesen felvihető az ajkakra, telt,
      hibátlan fedést adva.
•    a szín nem fut ki, nem repedezik meg, így biztosítja az ajkak tökéletes kontúrját. 


Fedezd fel a rúzs intenzív színét, a balzsam kényeztetését és a szájfény ragyogását egyetlen termékben, az Astor Soft Sensation Lipcolor Butter ápoló ajakrúzsban! Éld meg a szépséget!


Árnyalatok:            NUDE        Loved Up 002
                                                Hug Me 008
                              PINK         Delicate Lilac 007
                                                Burnt Rose 009
                                                Guilty Pleasure 012
                              VÖRÖS    Pretty Poppy 005
                                                Cheeky Cherry 015
                              BARNA    Amazon Chic 014       

Javasolt fogyasztói ár:        2699.-Ft
Bevezetés:                            2013 július   



Astor Big And Beautiful LovelyDoll Szempillaspirál


Ugye milyen elragadó a szezon divatőrülete, a hatalmas, lencsibaba szempillák festése? Nem ördöngösség a smink elkészítése, csak megfelelő szempillaspirál kell hozzá! A trend jegyében az Astor bemutatja legújabb termékét, a Big & Beautiful LovelyDoll spirált, mely segítségével hihetetlenül drámai, legyezőszerűen szétterülő pillákat varázsolhat magának.

A babaszemek titka a tökéletesen szétválasztott, érzékien hosszú szempillákban rejlik. Az Astor Big & Beautiful LovelyDoll spirál segítségével mesésen dús, ellenállhatatlanul szexi, elképesztően hosszú pillákat varázsolhat magának, melyek úgy keretezik szemét, ahogy azt a játékbabákon látni. Hogyan lehetséges ez? A megfejtés kulcsa az új formula és a különleges alakú kefe. Az egyedülállóan krémes formula kollagénben és növényi viaszokban bővelkedik, így napról napra gondoskodik a pillák ápolásáról és erősítéséről. Az innovatív, különleges “LovelyDoll” kefe forma egyenes része szinte felturbózza a pillákat, amiket aztán a kefe gömbölyded része megemel, ível, szinte szoborszerűen megformáz, így tökéletes a lencsibaba hatás! Egyetlen pilla sem marad festetlenül, az okos kefe eléri még a legkisebbet is a szemek sarkában, vagy az alsó pillasorban, garantált a maximális csáberő!
Ilyen egyszerűen lehet tágra nyílt, rafináltan ártatlan “babaszem” sminkje!

Az Astor bemutatja a tágra nyílt szemek kulcsát, a Big & Beautiful LovelyDoll szempillaspirált. Telt, tökéletesen szétválasztott, legyezőszerűen szétterülő pillák, akár egy játékbabának. Mi a titok nyitja?

•    Egyedülállóan krémes textúra, mely bővelkedik a kollagénben és növényi viaszokban,
      így napról napra ápolja és erősíti a pillákat
•    A különleges, innovatív LovelyDoll kefe egyenes része dúsítja a szálakat, gömbölyű
     része megemeli, íveli, formázza a szempillát, így lesz tökéletes a hatalmas szemű játékbaba hatás.

Felkészült egy kis babázásra?


Bevezetés dátuma                2013 július
Javasolt fogyasztói ár.         2699.-Ft





Rimmel Scandaleyes Retro Glam Szempillaspirál


Készülj fel a felháborítóan tágra nyílt szemekre és az illetlenül legyezőszerű szempillákra. Felejtsd el a Kulturális Forradalmat, eljött a szempillák forradalma!  A Rimmel bemutatja a ScandalEyes Retro Glam szempillaspirált. Teljes erőbedobással tért vissza az 1960-as évek sminkje a dús, telt szempillákkal és a tágra nyílt szemű sminkkel.
Minden szál és ív tökéletesen a helyére kerül, a ScandalEyes Retro Glam homokóra formájú keféje hűen követi a szempillák vonalát, a szempillákat felfelé és kifele emeli, hogy feltűnő, tágra nyílt szemeket sminkelhess vele. Egyedülálló formáját úgy tervezték, hogy elérje a legkisebb pillákat is, így biztosítja a lélegzetelállítóan telt, soha nem látott dús szempillákat. De van még tovább is! Felejtsd el az idegesítően összetapadt szálakat, amik lerombolnák a szexi tekinteted szívtipró hatását, ez a festék ugyanis nem ragad, nem csomósodik! 
A MOD stílus és persze a Rimmel szülőhelye, London, mindig is a divat fellegvára volt. Feltűnő, avantgárd és geometrikus csomagolásával a ScandalEyes Retro Glam szempillaspirál tökéletesen illeszkedik a forradalmi hagyományokhoz. Pszichedelikus hatású koncentrikus körök, gömbölyű formák és elegáns fekete-fehér monokróm színek emlékeztetnek a 60-as évek felejthetetlen stílusára.
Az 1960-as évek nőjét a Rimmel márka arca, a felkapott modell,  Georgia May Jagger  kelti életre. A hatvanas évek egyik legnagyobb popikonjának gyermekeként a legjobbtól tanulhatott! A pillanatkép megmutatja hatalmas, tágra nyílt bambi szemeit, mértéktelenül dús, legyezőszerű szempilláit, a Rimmel megkomponálta az évtized címlapfotóját!
Felejtsd el a Kulturális Forradalmat…. Ez a szempillák forradalma! A hatalmas, dús, tökéletesen ívelt és emelt szempillák visszarepítenek az időben. A ScandalEyes Retro Glam szempillaspirállal igazi bambi szemeket varázsolhatsz magadnak, akár a 60-as évek szépségideáljai!



Ha még tovább akarod fokozni a 60-as évek drámai hatását, válaszd a Rimmel ScandalEyes Thick & Thin szemhéjtust, melynek különleges, filces hegye kétféle képpen használható: tökéletes eszköz a hibátlan vékony, vagy ha úgy akarod, vastag vonal húzására. A festék pillanatok alatt megszárad és olyan megbízható, hogy akár 24 órán keresztül is tartja formáját, nem kopik, nem fakul.




Javasolt fogyasztói ár:        1799.-Ft

Bevallom, leginkább az Astor új termékei hozták fel magukra a figyelmemet. A spirálra nagyon kíváncsi lennék, annak ellenére, hogy én hosszabító spirált használok, de azért néha leht jól jönne egy dúsító is. :)
A rúzsceruzák közül pedig egyértelműen a pinkek, még hozzá a legintenzívebb érdekelne nagyon, na de a pirosra se mondanék nemet. :)

Nektek megtetszett valami?
Várjátok valamelyiket?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése